A Fidesz Hajdú Jánost jelöli Pakson polgármesternek
A Fidesz Hajdú Jánost jelöli polgármesternek az őszi önkormányzati választásokon, aki négy évvel ezelőtt az MDF színeiben, a polgári összefogás jelöltjeként nyert - tájékoztatta Barnabás István, a párt helyi vezetője hétfőn az MTI-t.
Dátum: 2006-05-15 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56504
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:39.770602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miután Hajdú János négy évvel ezelőtt is a polgári összefogás jelöltjeként indult, most is a lehető legszélesebb választási együttműködést igyekszünk megszervezni a támogatására - közölte Barnabás István.
Hajdú János elmondta: pártonkívüli jelöltként indul, ugyanis időközben, a két választás között kilépett az MDF-ből. "Nem kívántam a döntésemmel beszállni az országos csatározásba, hiszen sokat köszönhetek az MDF-nek" - közölte. Indoklásként hozzátette: "nem értettem egyet az elnök asszony és az elnökség magatartásával".
Az eltelt négy esztendőt Hajdú János sikeresnek ítélte, mint fogalmazott, másként nem merné vállalni a jelölést. Véleménye szerint sikerült a városban "egyensúlyt és köznyugalmat teremteni, sikerült, ami másnak nem, hogy a helyi média független a politikai oldalaktól".
Bár a képviselőtestület baloldali túlsúlyú, sikerült megállapodást kötni az oldalak között a konstruktív együttműködés érdekében - fűzte hozzá.
MTI - fidesz.hu