Száznegyvenezer a gyermekosztálynak
Vérnyomásfigyelő monitort vásárol a makói kórház gyermekosztálya abból a pénzből, amit a helyi polgári körösök gyűjtöttek össze.
Dátum: 2002-10-18 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:49.718861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hajrá Makó! Polgári Körök Egyesülete az adománygyűjtő akciót még akkor indította, amikor arról volt szó, hogy a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház szeretne megvásárolni egy újszülött-újraélesztő berendezést. Mint Mágori Józsefné, a polgári körösök vezetője elmondta: saját tagjaik, szimpatizánsaik rövid két hét leforgása alatt 140 ezer forintot gyűjtöttek össze. Volt, aki csak néhány száz forintot tudott adni, akadt, aki tízezret.
Ám mire a pénz meglett, a kórházat fenntartó Csongrád Megyei Közgyűlés úgy döntött, megveszi saját forrásból a csecsemők első perceinek biztonságát garantáló műszert. Bár volt, aki úgy gondolta, hogy a felszabadult összeget akár a kampányra, például egy záró rendezvényre is el lehetne költeni, a polgári körök vezetői végül úgy döntöttek, az adományozók eredeti szándékának megfelelően a gyermekosztálynak adják át.
A pénzt a Csanád vezér téri Civil Házban tegnap délelőtt vette át Mágori Józsefnétől a gyermekosztályt vezető főorvos. Miután dr. Bálint Péter megköszönte a felajánlást, elmondta: az összeget kiegészítik az alapítványuk számláján összegyűlt egyéb adományokkal és egy vérnyomásfigyelő monitort vásárolnak, mellyel a magas vérnyomásban szenvedő gyerekek állapotát lehet folyamatosan nyomon követni.
Az eseményen jelen lévő Martonosi György, a polgári erők közös polgármesterjelöltje azt ígérte a főorvosnak, hogy megválasztása esetén a polgári városvezetés is segítő figyelemmel fordul a makói kórház felé.
Szabó Imre - Délmagyarország online