Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Franciaország megerősíti kulturális diplomáciáját

A francia kulturális diplomácia javítására CulturesFrance néven nemzetközi ügynökséget hozott létre hétfőn a francia külügyminisztérium, amely magáncégek bevonásával a British Council mintájára fogja összehangolni a francia kultúra nemzetközi támogatását.


Dátum: 2006-05-15 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:41.620701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A francia kultúra külföldi terjesztésének korábbi 26-27 millió eurós támogatását több mint tízmillió euróval emeli meg a francia kormányzat - mondta el a France Info hírrádióban Olivier Poivre d,Arvor, a korábbi 23 egyesület munkáját egyetlen intézmény keretében átvevő CulturesFrance nevű nemzetközi ügynökség igazgatója. Francia magáncégek mellett a Franciaországban befektetni szándékozó multinacionális cégek legalább tízszázalékos részvételére is számít az új ügynökség a francia kulturális programok külföldi létrehozásában.

A külügyi és kulturális tárca által közösen fenntartott új szervezetben olvad össze az 1922 óta működő, a 2001-es franciaországi magyar kulturális évadot szervező AFAA (Association francaise d,action artistique - Művészi tevékenységek francia egyesülete) és az 1946-ban létrejött ADPF (Association pour la diffusion de la pensée francaise - A francia gondolat terjesztésének egyesülete). A "francia British Council" minden művészi formában, így a könyvkiadás, a színház és a filmművészet területén is támogatni kívánja a francia elképzeléseket külföldön, illetve a francia és külföldi intézmények közti csereprogramokat.

Philippe Douste-Blazy külügyminiszter szándéka szerint az új kulturális ügynökség létrehozása a Franciaországról külföldön romló kép javítására szolgáló nagyobb kulturális és oktatási programba illeszkedik.

Szintén magáncégek bevonásával a francia állam új francia gimnáziumokat nyit Kairóban, Londonban, Tokióban és Moszkvában, valamint Marokkóban. A már meglévő francia oktatási intézmények bővítésére és felújítására Tuniszban, Algírban, Brüsszelben, Rómában, Bécsben, Lisszabonban, Barcelonában, Ankarában és Dakarban 63 millió eurót irányzott elő idén a külügyi tárca.

Külföldi diákok franciaországi tanulmányainak ösztönzésére létrejött a Campus France nevű szervezet, amely egyetlen központban hangolja össze a diákok tanácsadását, ösztöndíjkérelmét, beiratkozási és hatósági adminisztrációját. Az intézkedés célja elsősorban a fejlődő országokból érkező, nevezetesen kínai és indiai diákok számára vonzóbbá tenni a francia felsőoktatást. Franciaország 50 millió eurót különít el 20 ezer francia nyelvtanár képzésére a világon.

Az állami szektor és a magáncégek együttműködésének szélesítésére a Szövetség a fejlődésért nevű egyesület keretében közös külföldi szolidaritási programok elindítását tervezi a francia külügyminisztérium egészségügyi és oktatási területeken.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek