Moszkva nemzetközi parancsnokság létrehozását javasolja
Közös parancsnoki központ létrehozását javasolta Oroszország hétfőn a Fekete-tenger menti országoknak a terrorizmus, a szervezett bűnözés és az emberkereskedelem fenyegetései elleni küzdelem érdekében.
Dátum: 2006-05-15 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:42.599849, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Úgy gondoljuk, hogy a haditengerészetnek folyamatos készültségben kell lennie az új fenyegetések miatt. A legjobb megoldás egy olyan parancsnoki központ létesítése lenne, amely rotációs alapon (váltott parancsnoksággal), egész évben működne" - jelentette ki Szentpéterváron Vlagyimir Maszorin tengernagy, az orosz haditengerészet főparancsnoka.
Az Interfax hírügynökség beszámolója szerint a javaslattal Maszorin a már működő közös Fekete-tengeri Haditengerészeti Csoport (Blackseafor) megalakításának ötödik évfordulója alkalmából tartott találkozón állt elő.
A 2001. áprilisi isztambuli megállapodás nyomán létrejött Blackseafor célja kutató-mentő és humanitárius műveletek végzése, tengeri aknamentesítés, a környezet állapotának megfigyelése, évente egy közös hadgyakorlat tartása. Az aláírók egy-egy hadihajóval vesznek részt az együttműködésben, illetve szükség esetén, az adott akció igényeinek megfelelően bocsátanak rendelkezésre hajókat, berendezéseket és személyzetet.
Mint Maszorin elmondta, országa most fejezi be az orosz fekete-tengeri flotta új parancsnoki központjának építését Novorosszijszkban, s ez egyúttal az új kezdeményezés székhelyéül is szolgálhatna.
A szentpétervári találkozón Oroszország mellett Bulgária, Románia, Törökország és Ukrajna képviselői vesznek részt, Grúzia azonban, amely szintén tagja a Blackseafornak, indoklás nélkül távolmaradt a rendezvénytől.
"A tenger nincs teljesen védve olyan fenyegetésektől, mint amilyen a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a természeti katasztrófák, a kábítószer- és az emberkereskedelem, valamint a könnyű és közepes fegyverek, robbanóanyagok kereskedelme" - hangsúlyozta az orosz haditengerészet főparancsnoka.
MTI - fidesz.hu