Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Védelmezte államosítási politikáját az EP-ben Morales

Megvédte államosítási politikáját Evo Morales bolíviai elnök az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén hétfőn este tartott felszólalásában.


Dátum: 2006-05-15 19:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:43.205609, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez segíthet a szociális és gazdasági problémák megoldásában - jelentette ki. Morales egyúttal ígéretet tett arra, hogy senkit sem fognak elüldözni vagy kiforgatni a vagyonából. Jelezte, a befektetők megkapják jussukat, de a tulajdonos az állam lesz, és a kormány fogja ellenőrizni a kitermelést.

Josep Borrell Fontelles EP-elnök az ünnepélyes ülésen Bolívia első ajmara indián elnökeként üdvözölte a decemberben megválasztott államfőt, aki beszéde elején szólt arról, hogy indián honfitársai többségéhez hasonlóan szegénységben nőtt fel, nem volt módja tanulni, így egyetemet sem végezhetett. Morales a Bolívia előtt álló legfontosabb feladatok között említette a szociális problémák orvoslását, az egészségügy, az oktatás javítását, míg saját és mozgalma legnagyobb tőkéjekének az őszinteséget nevezte.

A gázszektor május 1-jén bejelentett államosítására térve Morales kijelentette: "Eldöntöttük: visszaszerezzük természeti erőforrásainkat." Szerinte ez teszi lehetővé a szociális és gazdasági problémák megoldását. Morales arról is szólt, hogy nem engedik privatizálni a vízkészletet sem. Az államosítással "nem a szegénységet terjesztjük, hanem a gazdagságot osztjuk újra" - fogalmazott. Azt mondta, Bolíviát történelmi igazságtalanságként megfosztották természeti erőforrásaitól és tengeri kijáratától is. Most azonban "demokratikus és békés forradalom" folyik az országban, a korábban elnyomott indiánokat pedig már tisztelet övezi - tette hozzá az európai integrációról is nagyrabecsüléssel nyilatkozó elnök. "Újra megalapítjuk Bolíviát" - hangoztatta.

Az államfő szólt arról is, hogy nem támogatják a kokaingyártást és a kábítószer-kereskedelmet, viszont "a kokanövény nem egyenlő a kokainnal". Morales úgy vélte, nem lehet megtiltani az indiánoknak, hogy kis telkeken kokát termesszenek, ugyanakkor állami ellenőrzésre van szükség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek