Elhalasztott döntések
Szeptemberre halasztotta Bulgária és Románia uniós csatlakozásának kérdését az Európai Bizottság. Az uniós bővítési biztos holnap teszi közzé javaslatát a két ország felvételének időpontjára. A bizottság egy olyan terv készítéséről is megállapodott, amely engedélyezné Iránnak az atomenergia polgári célú felhasználását, de megtiltaná a nukleáris kísérleteket.
Dátum: 2006-05-16 07:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:44.764969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyminiszterek döntése szerint ki kell terjeszteni az unió alkotmányának elfogadására adott időkeretet, ugyanis az EU jelneleg nincs abban a helyzetben, hogy az alkotmány ügyével érdemben foglalkozni tudjon.
A külügyminiszterek jóváhagyták a Szerbiával folytatott csatlakozási tárgyalások további halasztását. Amennyiben a májusi népszavazáson Montenegró elnyeri teljes függetlenségét, akkor a Szerbiával és Montenegróval párhuzamosan folytatott csatlakozási tárgyalásoknak át kell alakulniuk.
A Bizottság holnapi ajánlása nem tesz konkrét javaslatatot Bulgária és Románia csatlakozásának kitűzött céldátumára.
A külügyminiszterek elkötelezettek a palesztin nép humanitárius, különösen gészségügyi segélyezése mellett, ki kell dolgozni annak technikáját, hogy az unió ezirányú támogatása az érdekeltekhez jusson el.
hirtv.hu - fidesz.hu