Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma tartja alakuló ülését az Országgyűlés

Ma tartja alakuló ülését a parlament, a pártok új összetételű frakciói már tegnap üléseztek. A kora délután kezdődő tanácskozást Sólyom László köztársasági elnök nyitja meg.


Dátum: 2006-05-16 07:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:46.047275, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ma délután tartja alakuló ülését az Országgyűlés, amely Sólyom László köztársasági elnök beszédével kezdődik. A korelnök és a korjegyzők felkérése után követően a 85 éves Horváth János, a Fidesz képviselője mond köszöntő beszédet és vezeti az ülést. Ezután a napirendi javaslat szerint Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke és Lamperth Mónika belügyminiszter beszámolót tart az országgyűlési képviselő-választásokról. A képviselők a történelmi zászlók előtt tesznek ünnepélyes esküt, majd a pártok bejelentik képviselőcsoportjaik megalakulását és a frakcióvezetők nevét. A MSZP frakcióját Lendvai Ildikó, az SZDSZ-ét Kuncze Gábor, a Fideszét Navracsics Tibor, a KDNP-ét Semjén Zsolt, az MDF-ét pedig Herényi Károly vezeti.

A parlamenti képviselők titkos szavazással megválasztják az Országgyűlés elnökét, alelnökeit és jegyzőit. A legtöbb mandátummal rendelkező Magyar Szocialista Párt házelnöknek Szili Katalint, az Országgyűlés jelenlegi elnökét jelöli. A pártok megállapodása szerint az alakuló ülésen két alelnököt választanak, majd megválasztják a tíz jegyzőt. Alelnöknek Áder Jánost (Fidesz) és Világosi Gábort (SZDSZ) jelölték, jegyzőnek az MSZP Nyakó Istvánt, Podolák Györgyöt és Török Zsoltot, a Fidesz Hende Csabát, Németh Zsoltot és Szűcs Lajost, a KDNP Móring József Attilát, az SZDSZ Béki Gabriellát és Kis Zoltánt, az MDF Pettkó Andrást javasolja. A titkos szavazás eredményének ismertetése után a házelnök mond köszöntőt.

Az alakuló ülésen bejelentik a kormány megbízatásának megszűnését. A kabinet ezt követően ügyvezető kormányként tműködik az új kormány megalakulásáig. Az ügyvezető kabinet nemzetközi szerződést nem köthet, és rendeletet csak törvény kifejezett felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat.

A köztársasági elnök megteszi javaslatát az új miniszterelnök személyére, így Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje immár kijelölt kormányfőként szólal fel az ülés végén.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek