Ötszázmilliárd forintos megszorítás?
Csáki Csaba, a jegybank monetáris tanácsának tagja a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy az új kabinetnek ötszázmilliárd forintos megszorító intézkedéscsomagról kellene döntést hoznia a hitelesség visszaállítása érdekében.
Dátum: 2006-05-16 07:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:47.884137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csáki nyilatkozata egybecseng a gazdaságkutató intézetek eddig közzétett elemzéseivel, amelyek egy rövid távú, 400-500 milliárd forintos azonnali megtakarítást eredményező csomagra és egy hosszú távú, 1000-1400 milliárd forintos hiánycsökkentő reformprogramra tettek javaslatot.
A megszorítások során elemzők szerint tömeges elbocsátás, közintézmények bezárása, adóemelés és a hatósági árak drasztikus emelése várható.
A javaslatok hasonlítanak abban is, hogy sürgős és kemény intézkedések szükségesek a nyugdíjkiadásoknál, azaz a korábban törvénybe foglalt nyugdíjkorrekciós programról szó sem lehet, ahogyan a 13. havi nyugdíjat is meg kell szüntetni.
A Magyar Nemzet megkérdezésére a közszféra érdekképviseleteinek vezetői lényegében a fentieket erősítették meg: a kormány tervezett megszorító intézkedései nyomán több tízezer fős leépítésre és bérbefagyasztásra számíthat a közszféra. A tervek elsősorban a közigazgatásban és a közoktatásban dolgozókat veszélyeztetik.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu