Medgyessynek marad az utazgatás, évi 80 millióért
Medgyessy Péter a várható megszorítások ellenére is utazó nagykövet marad - értesült a Népszabadság. A volt miniszterelnök a választások előtt még azt kérte, függesszék fel ebből a pozícióból, majd a második fordulót követően levélben jelezte: mégis folytatná diplomáciai tevékenységét.
Dátum: 2006-05-16 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:48.846406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eddig évente körülbelül 80 millió forintos keretből utazhatott, javadalmazás viszont nem járt a tisztséggel. Több külföldi találkozóra Gyurcsány Ferenc személyes kérésére indult, de egyébként maga döntötte el, milyen úti célt tart fontosnak.
A lap több forrásból is úgy értesült: Medgyessy Péter már jelezte, Járai Zsigmond megbízatásának jövő évi lejárta után szívesen lenne a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
hirtv.hu - fidesz.hu