Szentesen Farkas Szirbikre hivatkozik
Szentes országgyűlési képviselője, a jobboldali összefogás polgármesterjelöltje, Farkas Sándor tegnapi sajtótájékoztatóján megválasztása érdekében Szirbik Imre polgármester egy korábbi nyilatkozatára hivatkozott.
Dátum: 2002-10-18 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:50.624632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Farkas Sándor által idézett, Szirbik Imrétől származó, februárban tett nyilatkozat szerint Szentes fejlődésében elérte azt a határt, amelyre a város a maga erejéből képes volt, ezért a további fejlődéshez az szükséges, hogy a város polgármestere és képviselője ugyanaz a személy legyen: ebben az esetben az illető "közelebb van a tűzhöz" és több támogatást tud megszerezni az általa képviselt közösségnek. Farkas szerint a választópolgárok előtt itt az alkalom.
A parlamentben ellenzékben lévő jobboldal polgármesterjelöltje úgy véli, a szocialista kormány nem tartotta be ígéreteit, hiszen a választók hozzá érkező visszajelzései szerint például a közalkalmazottak bérének ötvenszázalékos emelése csak részben vagy sok településen egyáltalán nem valósul meg. Az új kabinet a Széchenyi Tervre korábban előirányzott 25 milliárd forintot mindössze 1 milliárdra csökkentette. Farkas hozzátette: a helyhatósági választásokat megelőző kampányban a jobboldali összefogás mindent megtett azért, hogy a választókat meggyőzze a nyílt, őszinte, tiszta, becsületes politizálás fontosságáról, az érdemi döntések meghozatalának szükségességéről - az itt lakók érdekében.
Blahó Gabriella - Délmagyarország online