Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vesztegzár alatt Brassó megye

Továbbra is vesztegzár alatt van az erdélyi Fogaras város a Brassó megyében az utóbbi napokban felfedezett madárinfluenza miatt, kedden több százezer baromfit készülnek elpusztítani a járvány "eredőjének" tekintett feketehalmi tenyésztelepeken, a hatóságok pedig folytatják az ország különböző pontjain az e neveldékből engedély nélkül szállított baromfihús lefoglalását.


Dátum: 2006-05-16 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:55.693646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szakál András, Brassó megye alprefektusa az MTI-nek kedden elmondta: Fogaras továbbra is egészségügyi vesztegzár alatt van, a helyi vasútállomást lezárták, a hazaérkező helyi lakosok bemehetnek ugyan vonattal a városba, de senki nem jöhet ki onnan. Fogarason délutánra várhatóan befejezik a kényszervágásokat.

Hétfőn Bukarestből megérkeztek Brassó megyébe a szaklaboratóriumi vizsgálatok, amelyek megerősítették az első gyorstesztek mintáiban a vírus jelenlétét. Ennek alapján az illetékes állategészségügyi válságstáb úgy döntött, hogy a Fogarastól Nagyszeben felé tartó DN1 országút mentén fekvő, fertőzöttnek bizonyult településekre (Betlen, Ucsa, Alsóvist) is kiterjeszthetik a vesztegzárat. Az említett országúton eddig a gépkocsiknak át lehetett haladni rendőri kísérettel, de nem volt szabad megállniuk. Várhatóan ezt a rendelkezést is tovább szigorítják - mondta az alprefektus.

A fetetehalmi Drakom Silva baromfitenyésztő telepen, - ahonnan engedéllyel szállítottak baromfihúst az ország legalább kilenc-tíz megyéjébe - már bevezették a teljes vesztegzárat. A telep tizenhat munkatársa hétfő déltől egy hónapig nem hagyhatja el munkahelyét, gyógyszert kapnak a vírusos betegség megelőzése érdekében. Ugyancsak biztosan azonosították a vírust az ottani másik, Pati Prod elnevezésű cég telepén. E két neveldében összesen 440 ezer baromfi található, a kényszervágásukat kedden meg is kezdik.

A harmadik - Avi Prod elnevezésű - cégnek két telepe is van Feketehalmon. A törvény előírásai szerint itt is mintákat kellett venni (mivel három kilométeres körzeten belül van a fertőzés színhelyétől). Ha a bukaresti laboratóriumi eredmények pozitívnak bizonyulnak, a feketehalmi telepek összes állományát, azaz egymillió 200 ezer baromfit kellene elpusztítani - mondta az alprefektus.

Hivatalosan kilenc megyében fedeztek fel olyan vágott baromfit az üzletekben vagy az élelmiszer-áruházak raktáraiban, amelyet Feketehalomról szállítottak oda. Bukarest két nagyobb áruházában is találtak ilyen árut. A hatóságok folyamatosan kobozzák el a Feketehalomról engedély nélkül eladott húst, eddig több mint négy tonnát foglaltak le.

A madárinfluenza valószínűleg más megyékben is jelen van, így Vranceában, Buzauban és Kovásznában. A Kovászna megyei - román lakosságú - Szitabodza községben egy háztáji gazdaságban mutatták ki a fertőzést, amelyet a bukaresti szaklaboratórium megerősített. A családot egészségügyi megfigyelés alatt tartják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek