Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kína újabb ámokfutása

"Krisztus akaratának" minősítette a Kínai Hazafias Katolikus Szövetség alelnöke rendszerhű egyházának azt a jogát, amelynek keretében az elmúlt hetekben három püspököt neveztek ki a pápa jóváhagyása nélkül.


Dátum: 2006-05-16 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:48:55.983001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Soha nem térhet vissza a fél-feudális, fél-kolonialista szemlélet, sem a külföldi hatalmaknak való alárendeltség" - közölte Liu Paj-nien (Liu Bainian), a Kínai Hazafias Katolikus Szövetség alelnöke az Új Kína (Xinhua) hírügynökségnek adott keddi interjújában.

"A kínai katolikus egyház jelenlegi virágzása teljes mértékben annak a hosszú időre visszatekintő tradíciónak köszönhető, amelynek értelmében Kína választja és szenteli fel saját püspökeit" - közölte Liu Paj-nien, aki szerint mindez "Krisztus akarata".

A Hazafias Katolikus Szövetség alelnöke azzal az érvvel vette védelmébe a kínai gyakorlatot, hogy a katolikus egyház történelmének jelentős időszakában a püspököt "a hívek választották, és a császár nevezte ki", míg a "püspökök pápa általi kinevezésére irányuló gyakorlat csupán kétszáz évre tekint vissza".

Kínában több millió katolikus hívő van. A pekingi rendszerhez hű, "hazafias" egyház mintegy 4 millió hívet tart számon, míg a Vatikán fennhatóságát elismerő, "földalatti" katolikus egyházhoz mintegy tízmillió hívő tartozik. Peking csak azokat a katolikus papokat és püspököket ismeri el, akiket a Kínai Hazafias Katolikus Szövetség nevezett ki, a kínai kormánnyal egyeztetve. A Vatikánhoz hű egyházi tisztségviselők tevékenységét tiltja és üldözi.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek