Dunaharasztiban Takács Imrét támogatja a Fidesz
Dunaharasztiban minden ellenkező híresztelés ellenére Takács Imrét támogatja a Fidesz - Magyar Polgári Párt.
Dátum: 2002-10-18 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5133
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:51.513505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bár egyes szórólapokon más áll, Dunaharasztiban a Fidesz - Magyar Polgári Párt polgármesterjelöltje Takács Imre. A Fidesz Dunaharaszti helyi elnöke, Vörös Erzsébet a fidesz.hu számára közölte, hogy Dunaharasztiban öten versengenek a polgármesteri tisztségért. Az öt induló jelöltből a Fidesz nem Makai Lászlót támogatja, mint az a Fidesz 7. hírlevelében tévesen megjelent, hanem Takács Imrét.
fidesz.hu