Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotó ellenzékre van szükség

Minden alap megvan ahhoz, hogy a következő négy évben a polgári erők alkotó ellenzékként végezzék a munkájukat. Nem csak a kormány ellenőrzése lesz a feladata, hanem a demokrácia erősítése is - jelentette ki Orbán Viktor a Batthyány örökmécsesnél.


Dátum: 2006-05-16 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:00.103994, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az országgyűlés alakuló ülése előtt a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a KDNP frakció tagjai rövid ünnepségen vettek részt a Batthyány örökmécsesnél, ahol virágokat helyeztek el a képviselők. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy többen vannak, akik már az ötödik parlamenti ciklusukat kezdik meg, amely "húsz esztendőt jelent a demokrácia szolgálatában". Magyarország ma egy kifosztott, kivéreztetett, eladósított, a demográfiai katasztrófa szélén táncoló ország - amint fogalmazott - a demográfiai katasztrófa pedig azt hozza maga után, hogy később "betelepülési nyomással is szembe kell néznie a magyar nemzetnek".

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy "Magyarországon pénzügyi válság van, mindenki erről beszél" ahol pedig ilyen válság felléphet, ott lehetséges, hogy beteg a demokrácia is. Másképpen nem fordulhatna elő, hogy az ország polgárai tudta nélkül kerüljön pénzügyi válságba. A kialakult helyzet adja meg a jogalapot arra, hogy a parlamenti ellenzék "alkotó ellenzék" módjára végezze a munkáját. Nem csak az lesz a feladata, hogy a kormányt ellenőrizze, hanem erősítenie kell a demokráciát is.

orbanviktor.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek