Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Véget vetettek a Sao Paulo-i börtönlázadásoknak

Mintegy kétszáz túsz kiszabadításával a brazil rendfenntartó erők véget vetettek a Sao Paulo szövetségi állam számos fegyintézetében a hét végén kitört lázadásoknak - közölték a helyi büntetés-végrehajtási hatóságok.


Dátum: 2006-05-16 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:01.535762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Legalább 97 halálos áldozatot követeltek a Sao Paulo-i zavargások - jelentették be kedden a brazil hatóságok, miután megerősítést nyert, hogy a börtönlázadásokban mintegy 13 rab is meghalt. A zendülések voltak tulajdonképpen a dél-amerikai országban az eddig soha nem látott erőszakhullám elindítói, amelynek során egyebek között rendőrségi intézmények elleni támadásokban közel százan vesztették életüket. A biztonsági erők 45 börtönlázadást törtek le és 195 túszt szabadítottak ki. A fegyintézetekben összesen 125 ezer rabot őriznek. Az erőszakos eseményeket a Primeiro Comando da Capital-PCC (A Főváros Első Kommandója) nevet viselő szervezett bűnözői csoport tagjainak tulajdonítják a hatóságok. A legnépesebb és leggazdagabb brazíliai szövetségi államban tevékenykedő szervezet a biztonsági erők ellen összesen több mint 180 támadást indított.

Luiz Inácio da Silva brazil elnök súlyos provokációnak, a szervezett bűnözés erőszakos mivolta nyilvánvaló megmutatkozásának minősítette az eseményeket. Az államfő hangsúlyozta: elengedhetetlen, hogy mindent megtegyenek a bűnözők megfékezésére. A mészárlássorozat válasz arra, hogy csütörtökön 765 foglyot - köztük a PCC börtönben lévő vezetőit - az állam középső részéből két, szigorúan őrzött börtönbe szállítottak át, megakadályozandó egy nagyszabású börtönlázadást. A PCC vezetőit éppen a készülő zendüléssel kapcsolatban hallgatták ki, amikor a támadássorozat kezdetét vette. Értesülések szerint a bűnözői csoport vezetői mobiltelefonjaik segítségével adtak utasítást a támadásokra. A PCC gyakran szervez börtönlázadásokat. Az egyik legtöbb halálos áldozattal járó ilyen akciójukat 2001 februárjában hajtották végre. Akkor 29 egyidejű zendülést koordináltak, amelyben harmincan vesztették életüket - többségükben a rivális bandák tagjai.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek