Hamarosan megalakul a társadalmi önvédelmi testület
Legkésőbb 10 napon belül megalakulhat a társadalmi önvédelmi testület - közölte a testületet vezető Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselő az MTI-vel.
Dátum: 2006-05-16 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:02.157630, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus emlékeztetett: e szervezet feladata lesz, hogy jogi védelmet nyújtson azoknak, akik munkahelyükön, a társadalmi életben, vagy a közéletben hátrányt szenvednek amiatt, hogy Fidesz-tagok, a Fidesz kampányát segítették, illetve szimpatizálnak a Fidesszel.
Elmondta: ugyan a testület még nem alakult meg, máris számos bejelentés érkezett, így már megkezdték a segítségnyújtást, és az egyes ügyekben felvették kapcsolatot ügyvédekkel.
A konkrét esetekről szólva elmondta: a legnagyobb ellenzéki párt képviselőjét, Puskás Tivadart, aki a nyugat-magyarországi mentőszervezet szakmai vezetőjeként dolgozott, hétfőn az Országos Mentőszolgálat vezetője indoklás nélkül felmentette tisztségéből, holott az nem volt összeférhetetlen képviselőségével. Hozzátette: az érintett képviselő szerint ez méltánytalan és indokolatlan.
Kontrát Károly szerint az önvédelmi testület munkájára nagy szükség lesz.
MTI - fidesz.hu