Országgyűlési alelnöknek választották Áder Jánost
Szili Katalint, az Országgyűlés korábbi elnökét 345 igen szavazattal 31 ellenében választották meg titkos szavazással az új parlament elnökévé az Országgyűlés alakuló ülésén, kedden. Alelnöknek Áder Jánost (Fidesz) és Világosi Gábort (SZDSZ)választották.
Dátum: 2006-05-16 19:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:06.085516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A titkos szavazási procedúra két órán át tartott. A legerősebb frakció, az MSZP jelöltjét, Szili Katalint 345 igen szavazattal, 31 nem szavazat ellenében, illetve 9 érvénytelen szavazat mellett választották meg, és így folytathatja ebben a ciklusban is a 2002 és 2006 között már betöltött házelnöki munkáját.
Áder János, a Fidesz jelöltje 349 igen szavazattal, 26 nem szavazat ellenében, valamint 10 érvénytelen szavazat mellett lett az Országgyűlés alelnöke. Világosi Gábor, az SZDSZ jelöltje 344 igen szavazatot kapott 29 nem szavazat ellenében és 10 érvénytelen szavazat mellett, így - hasonlóan az előző ciklushoz - a törvényhozás alelnöke lett.
A képviselők Podolák György (MSZP), Nyakó István (MSZP), Török Zsolt (MSZP), Hende Csaba (Fidesz), Németh Zsolt (Fidesz) Szűcs Lajos (Fidesz), Móring József Attila (KDNP), Béki Gabriella (SZDSZ), Kis Zoltán (SZDSZ) és Pettkó András (MDF) személyében érvényesen megválasztották az Országgyűlés jegyzőit is.
Horváth János korelnök bejelentette, hogy a tisztségviselők megválasztásával megalakult az Országgyűlés Házbizottsága. Szili Katalin, Áder János és Világosi Gábor mellett a testület tagja lett Lendvai Ildikó, az MSZP, Navracsis Tibor, a Fidesz, Semjén Zsolt, a KDNP, Kuncze Gábor, az SZDSZ és Herényi Károly, az MDF képviselőcsoportjának vezetője.
A szavazatszámláló bizottság megállapította, hogy a titkos szavazás során nem jutott tudomásukra az érvényességet, az eredményességet befolyásoló tény.
Ezt követően a korelnök átadta az elnöklést Szili Katalinnak, hogy a megválasztott házelnök tartsa meg köszöntő beszédét, azt követően pedig vegye át az ülés vezetését.
A megválasztott tisztségviselők helyükről felállva köszönték meg a bizalmat, és tapsot kaptak mind a kormánypárti, mind az ellenzéki oldalról.
***
Áder János életrajza
A 2006. május 16-án megalakult Országgyűlés Áder Jánost (Fidesz) az Országgyűlés alelnökévé választotta.
Áder János 1959. május 9-én született Csornán. 1977-ben a győri Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett. 1983-ban doktori oklevelet szerzett az ELTE jogi karán. Egyetemi évei alatt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium tagja volt. Tanulmányai befejezése után egy évig tanácsi jogi előadóként dolgozott. 1986-tól 1990-ig tudományos munkatárs az MTA Szociológiai Kutatóintézetében.
1987-ben jelen volt a lakiteleki találkozón. 1988-ban belépett a Fideszbe. 1989-ben a háromoldalú politikai egyeztető és az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalások résztvevője. 1989-ben az Országos Választási Bizottság tagja. 1990-ben az országgyűlési, 1994-ben az országgyűlési és az önkormányzati választásokon a Fidesz kampányfőnöke. 1992-1993-ig a Fidesz Országos Választmányának elnöke. 1993-tól a párt alelnöke, 1995-1997 és 1999-2000 között ügyvezető alelnök. 1990-től országgyűlési képviselő (1990 és 1994: országos lista, 1998-tól Győr-Moson-Sopron 5. vk., Csorna). 1990-1992-ig a párt egyik frakcióvezető-helyettese. 1997. szeptember 9-én az Országgyűlés alelnökévé választották; 1998. június 18-tól 2002. május 15-ig a Ház elnöke. 2001 nyarán a Fidesz és az MDF közötti együttműködési tárgyalásokat vezette.
2002. május 14-én megalakult Országgyűlésben a Fidesz-képviselőcsoport helyettes vezetője, majd július 15-én átvette a Fidesz frakciójának vezetését. E tisztségében Pokorni Zoltán elnök július elejei lemondását követően ő lett a párt első embere.
2002 májusától részt vett az alkotmány- és igazságügyi bizottság munkájában.
2003. június 19-én egyetlen jelöltként megerősítették frakcióvezetői tisztségében, megbízatása a ciklus végéig szólt.
Nős, felesége bíróként dolgozik, négy gyermekük született.
MTI - fidesz.hu