Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Repedések a kormányra készülő koalícióban

Lezárta szerdára virradóra alakuló kormányában a miniszterek listáját Romano Prodi kijelölt olasz kormányfő.


Dátum: 2006-05-17 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:11.323231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt maga Prodi jelentette be Rómában, miután egész éjjel tárgyaltak a baloldali Unió pártjainak vezetői a kabinet tárcáiról. A megbeszélések még szerdán délelőtt folytatódnak, és akkor döntenek az új kormány miniszter-helyetteseiről, valamint államtitkárairól.

Piero Fassino, a koalíció legerősebb pártja, a Baloldali Demokraták (DS) főtitkára megerősítette, hogy a miniszterek névsora véglegesnek látszik, és ez lehetőséget ad arra Prodinak, hogy már délelőtt bemutassa kormányát Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnöknek. Az új államfő várhatóan dél körül fogadja Prodit.

A kormánylistáról eddig annyi szivárgott ki, hogy a külügyminiszter valószínűleg Massimo D,Alema, a DS elnöke lesz, aki a köztársasági elnöki címért is indult, míg a gazdasági tárca Tommaso Padoa-Stoppának, az Európai Központi Bank igazgató tanácsa volt tagjának jut.

Ugyanakkor Emma Bonino, a Rózsa az ökölben (Rosa nel pugno) baloldali radikális párt vezetője csalódásának adott hangot a tárcák elosztását illetően, és közölte: mozgalma, amelynek csak a képviselőházban szerzett mandátumot, a szenátusban nem, a szerdai nap folyamán dönt arról, hogy továbbra is tagja marad-e a koalíciónak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek