A volt dél-koreai államfő másodszor látogat Észak-Koreába
Észak-Koreába látogat Kim De Dzsung volt dél-koreai államfő, a két Korea vezetőinek hat évvel ezelőtti történelmi találkozója óta másodszor - erről állapodtak meg a két állam képviselői szerdán.
Dátum: 2006-05-17 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:15.560471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kim De Dzsung június végén tesz négynapos utazást az észak-koreai fővárosban, Phenjanban, ahol 2000-ben példa nélküli találkozón tárgyalt Kim Dzsong Il észak-koreai vezetővel.
Ugyancsak szerdán eredmény nélkül értek véget a határnyitásról kezdett Korea-közi magas szintű katonai tárgyalások a határövezetben.
Szöuli források szerint az észak- és dél-koreai tábornokok nem tudtak közös álláspontra jutni a vitatott tengeri határok kérdésében. A vita elsősorban a halban gazdag határ menti vizek ellenőrzésének jogáról szól, a két Korea halászhajói a május-júniusi rákász idényben valóságos versenyt folytatnak egymással a zsákmányért.
A tengeri határok miatt az északi és déli állam hadiflottái is többször összetűzésbe kerültek 1999 és 2002 között; több tengerész halálát és hat hajó elsüllyedését okozva.
A két ország vezetőinek 2000. évi találkozója óta csak negyedik alkalommal történt tábornoki szintű találkozó a felek között.
MTI - fidesz.hu