Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dél-kelet Ázsia: UNIO?

A Dél-kelet Ázsiai Országok ASEAN szervezete kétnapos manilai értekezletén megállapodást kötött arról, hogy felgyorsítja a térség országai egységes piacának létrehozását célzó tervek megvalósítását.


Dátum: 2006-05-17 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:15.865547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ASEAN Gazdasági Közösséget 2020-ra teremtenék meg, biztosítanák a tőke, a szolgáltatások és az emberek szabad mozgását, viszont egységes valutát nem hoznának létre.

A 39 éve működő, tíz tagországot tömörítő szervezet attól tart, hogy a dél-kelet ázsiai országok lemaradnak a fejlődésben Kínához, Indiához képest, - ez az integrációs törekvések gyorsításának indoka. A szakértők a szándékok megvalósítását, az Európai Unió mintájára történő egységes piac létrehozását csak abban az esetben tartják reálisnak, ha a tagországok ellen tudnak szegülni a protekcionizmusnak és fel tudják gyorsítani a szolgáltatások kereskedelmének liberalizálását.

Ugyan az ASEAN-on belüli árucsere a termékek legnagyobb részét érintően liberalizált, a régió nem volt nagyon vonzerőt gyakorolt eddig a külföldi tőkére. 2004-ben 25,7 milliárd dollárnyi külföldi tőke áramlott a régióba, szemben az 1997 évi 34 milliárd dollárral. Kína ugyanakkor az elmúlt években 50 milliárd dollárnyi külföldi tőkét fogadott be. Az ASEAN vámmérséklései önmagukban nem voltak elégségesek, lassan haladt előre az ASAEN térségben a nem kereskedelmi akadályok leépítése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek