Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minden lehetséges: A diákság tehetséges

Négyezer, a különböző művészeti ágakban tehetséges diák részvételével rendezik meg a 9. Suliexpó Nemzetközi Gyermektalálkozót június 9-10-én Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn - közölte a szervező szabolcs-szatmár-beregi, a rendezvény nevét viselő közhasznú alapítvány igazgatója a nyírségi üdülőközpontban.


Dátum: 2006-05-17 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:19.078788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Előzetesen eddig öt ország, Hollandia, Lettország, Magyarország, Románia és Szerbia-Montenegró általános- és középiskolái neveztek a tehetségek találkozójára, amely az idei évtől új, két éves program alapján szerveződik - mondta Papik Péter sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a változtatás lényege, hogy a ciklusok első évében a szakmai program kap hangsúlyt, a művészeti nevelés módszertani börzéjét rendezik meg az expón. Ennek megfelelően most júniusban a színházi, a zenei, a modern- és a néptánc módszertani műhelymunkáinak bemutatására teremtenek lehetőséget a pedagógusnak.

A szakmai bemutatók mellett a tehetséges diákok a Most mutasd meg elnevezésű színpadon is fellépnek, ízelítőt adva művészeti tudásukból.

A Suliexpó második évében, így jövőre is, aztán nem csak a tudásukat mutathatják meg a fiatalok, hanem vetélkedő keretében bizonyíthatják képességüket a zsűri előtt.

Belinszky József, a nemzetközi gyermektalálkozó művészeti vezetője közölte: a szakmai program - ahogy nevezte - a "mesterkurzus" a tehetségek további fejlődését segítheti elő, s emellett az oktatásban résztvevő pedagógusoknak egyfajta továbbképzést is jelent.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek