Lengyelország 2011-ben tervezi bevezetni az eurót
Vége a lengyel kormány hosszú hallgatásának az euró bevezetését illetően: Kazimierz Marcinkiewicz külföldi újságírók előtt kijelentette, hogy Lengyelország a tervek szerint 2011-ben vezeti be az közös pénzt. Az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott tíz ország közül egyedül csak Lengyelország nem tűzött ki időpontot a bevezetésre.
Dátum: 2006-05-17 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:19.371756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lengyel kormányfő utalt arra, hogy az államháztartás hiányára vonatkozó feltételt Varsónak jövőre teljesítenie kell, a legfrissebb statisztikai adatok szerint a deficit már tavaly is hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alá süllyedt. A nyugdíjalapokba való befizetések nélkül viszont meghaladja a 3 százalékos határt a hiány 2007-ben, s 4,1 százalék lehet.
A késlekedés oka lengyel lapjelentések szerint abban keresendő, hogy nagyok a véleménykülönbségek a bevezetés időpontját illetően az ország vezető politikusai, illetve közgazdászai körében. Leszek Balcerowicz, a központi bank elnök mielőbbi belépést sürget az euró övezetbe, Lech Kaczinski elnök már kevésbé lelkes a korai csatlakozást illetően, a koalíciós partner, a Lengyel Családok Ligája pedig 2030-ig tolná ki az időpontot.
MTI - fidesz.hu