Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rázós eredmény várható?

Előre be nem jelentett ellenőrzéseket végeztek az Európai Bizottság illetékesei kedden magyar áramszolgáltató cégeknél - erősítette meg a brüsszeli végrehajtó EU-testület másnap.


Dátum: 2006-05-17 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:22.136938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bizottság gyanúja szerint ugyanis az érintett vállalatok megsérthették a trösztellenes uniós szabályokat, amelyek tiltják a korlátozó jellegű üzleti gyakorlatot, illetve a visszaélést a domináns pozícióval.

A váratlan ellenőrzéseket a témával kapcsolatos alapos vizsgálat követi Brüsszelben; a kontroll önmagában még nem jelenti, hogy a cégek valóban megszegték a kérdéses szabályokat - emlékeztet a bizottsági közlemény.

Magyar részről már előző nap közölték, hogy a bizottság versenyügyi főigazgatóságának küldöttsége megkezdte az ellenőrzést a Magyar Villamos Művek Zrt.-nél (MVM), és az általa közvetlenül vagy közvetve ellenőrzött társaságoknál. A vizsgálatot a bizottság 2006. május 5-i határozatával rendelte el annak megállapítására, hogy az MVM visszaél-e lehetséges erőfölényével.

A brüsszeli "EU-kormány" tiszteletben tartja az érintett cégek jogát, hogy megvédelmezzék magukat a vélt jogsértést illetően, illetve, hogy ők is hallathassák hangjukat a vizsgálat során - áll a brüsszeli közleményben.

A vizsgálat elvégzésére nincs határidő - jelezte még a bizottság. Hozzátette, hogy annak időtartama több tényezőtől függ, így az esetek összetettségétől, az érintettek együttműködési készségétől, illetve attól, mennyiben élnek említett védekezési jogukkal.

Az MVM-nél előző nap elmondták: a cég a határozat végrehajtása érdekében teljes mértékben együttműködik a vizsgálócsoporttal, álláspontját a vizsgálattal kapcsolatban annak lezárultát követően hozza nyilvánosságra. Az MVM-hez tartozó Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító (Mavir) Zrt. közleményben tudatta, hogy a vizsgálat jogszerűségének, mélységének, valamint a villamosenergia-iparágban szokatlan módjának tisztázása érdekében jogi szakértők véleményét is kikérte. Hozzátette: ezt követően teljes mértékben együttműködik a vizsgálócsoporttal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek