Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A költségvetési "kiigazítás" minden embert el fog érni

Elkészült a kormányprogram első változata. Az MSZP és az SZDSZ az igazgatás, az államreform ügyében már megállapodott. A kijelölt miniszterelnök a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta: a költségvetési "kiigazítás" minden embert érinteni fog.


Dátum: 2006-05-17 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:23.702197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elkészült a kormányprogram első változata - közölte a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára az InfoRádióban. Az igazgatás és az államreform ügyében már megállapodott az MSZP és az SZDSZ, de hamarosan dűlőre jutnak az egészségügy átalakítását illetően is - mondta Gál J. Zoltán. Tájékoztatása szerint a kijelölt miniszterelnök a kormány megalakulása után mintegy 18 törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé. Gál J. Zoltán tudatta azt is, hogy Gyurcsány Ferenc miután egyeztetett az ellenzéki vezetőkkel, tárgyalásokat szeretne folytatni a munkaadók és a munkavállalók, valamint az oktatás, a kultúra, a tudomány képviselőivel is.

Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnak adott interjújában jelezte, hogy még a kormányprogram benyújtása előtt szeretne konzultálni a parlamenti ellenzék pártjaival az államreformterveiről, az ügyben levélben kért találkozót a pártelnököktől.

Nincs olyan kormánypárti javaslat, amely az önkormányzatok számának csökkentéséről szólna - jegyezte meg a miniszterelnök, és leszögezte: az önkormányzati testületek létszámának csökkentésére a kormánynak lesz javaslata. A középszintű igazgatási funkciókat ellátó testületek és szervek száma is csökken azzal, ha a 19 megye helyett 6 régió lesz. Azt szeretnék elérni, hogy a 2006-ot követő választásokon már a régiók önkormányzatait hozzák létre - tette hozzá.

A közalkalmazotti elbocsátásokról szólva úgy fogalmazott: a reform végcélja nem a létszám csökkentése, hanem az, hogy kevesebb pénzért jobb szolgáltatást kapjunk minden területen. Ehhez intézményeket, szabályokat kell átalakítani. - Nem leépítési tervünk van, hanem reformprogramunk - fűzte hozzá.

Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, hogy a várható költségvetési kiigazítás minden embert el fog érni. - Lesz, akinek a korábbinál nagyobb védelmet nyújtunk, és lesz, akitől a korábbinál nagyobb felelősséget várunk - fejtette ki. Mint mondta, három jövedelemtulajdonos van az országban: a lakosság, a vállalatok és az állam. A mostani problémák nagy része abból származik, hogy az állam túl sokat költ. Ezen véleménye szerint két módon lehet változtatni: csökkenteni a kiadásokat vagy növelni a bevételeket. Mindkét esetben megérzik a változásokat a vállalatok és az állampolgárok - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek