Demszky a kislányára hivatkozik
Dátum: 2006-05-17 13:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:24.565590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A főpolgármester saját bevallása szerint sokat vívódott, amíg úgy döntött, ötödszörre is elindul a posztért. Állítása szerint kislánya véleménye volt a mérvadó, aki azt mondta: csináld azt, amit szeretnél. "Ennél semmi sem érdekel jobban, nem tudom és nem is akarom abbahagyni" - jelentette ki Demszky."
Origo, 2006. május 17.