Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért nem építettek gátakat?

Ha az elmúlt négy esztendőben vállalásaik többségét teljesítette volna a kormány, akkor az árvízvédelemre fordított összeg ma nem érte volna el a több tízmilliárd forintot - mondta el Fónagy János.


Dátum: 2006-05-17 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:27.219711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ebben az évben Magyarország területének nagy részét és jelentős számú lakosát veszélyeztette az árvíz - nyilatkozta a fidesz.hu-nak Fónagy János, kiemelve: több tízezer ember áldozatos munkája nélkül nem sikerülhetett volna a védekezés. Ez azonban nem fedheti el - figyelmeztetett - a kormány hiányosságát, azt, hogy a tizedét sem teljesítette annak, amit ígért. Nem lehet visszaélni az emberek jóindulatával és türelmével - szögezte le a polgári kormány vízügyi és közlekedésügyi minisztere, rámutatva: nem tizenhat, hanem az elmúlt négy év hiányosságait kell pótolniuk. Mint elmondta 600 kilométernyi töltés helyett mindössze 70 kilométert építettek, ezért az árvízi védekezésre 20 milliárd forintot kellett költeni. És ebben az összegben nincsen benne a rendvédelmi szervek költségei, így akár kétszeresére is nőhet a teljes összeg - tette hozzá.

Ha ennek a pénznek egy részét fordították volna a szükséges munkák elvégzésére, akkor az emberek ilyen mértékű kiszolgáltatottságára nem került volna sor - húzta alá végül Fónagy János.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek