Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szűk többséget szerzett a kormánypárt a Fidzsi-szigeteki választásokon

Szűk többséget szerzett a Fidzsi-szigeteki választásokon Laisenia Qarase kormányfő Fidzsi Egyesülés Pártja (SDL). A csütörtökön közzétette hivatalos eredmények szerint a melanéziai, nacionalista kormánypárt a 71 fős parlamentben 36 képviselői helyet kapott, ezen kívül várhatóan két független képviselő támogatását is élvezi.


Dátum: 2006-05-18 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:35.007802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Mahendra Chaudhry vezette Fidzsi Munkáspártja 31 mandátumot szerzett, és két kisebb párt képviselőjére számíthat.

A választások megerősítették a Csendes-óceáni, 322 szigetből álló, 900 ezer lakosú ország etnikai polarizációját a politikai életben melanéziaiak és indiai származásúak között. A lakosságnak mintegy 50 százaléka melanéziai, 37 százaléka pedig indiai. A parlamenti bársonyszékek közül 23-at az őslakos melanéziaiaknak, 19-et az indiaiaknak, 4-et az etnikai kisebbségeknek tartanak fenn, míg 25 elosztásáról a választók döntenek.

A 65 éves Laisenia Qarase, aki csütörtökön le is tette a hivatali esküt, 2000-ben került kormányra egy puccsot követően, amely éppen Chaudhry, a Fidzsi-szigetek első indiai eredetű miniszterelnökét döntötte meg. Qarasét egy évvel később demokratikus választásokon is megerősítették.

Voreqe Bainimarama, a fidzsi hadsereg parancsnoka késznek mondta magát szembeszállni az új kormánnyal, amennyiben a parlament hadsereg-ellenes törvényeket fogad el. Hónapok óta tart ugyanis a huzavona a kormány és a hadsereg között egy, Qarase által keresztül vinni kívánt amnesztia-törvény körül, amely kegyelmet adna a 2000-es puccs résztvevőinek. Bainimarama az események idején menekülésre kényszerült.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek