Újra nő az újbudai szeméthegy
Óráról órára újabb és újabb szeméthegyek keletkeznek a 6-os út XI. kerületi bevezető szakaszán a napokban véglegesen felszámoltnak hitt illegális lerakó közvetlen környezetében - írja a Népszabadság.
Dátum: 2006-05-18 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:37.966359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hétfőn a kerületi önkormányzat városüzemeltetési igazgatósága még annak örült, hogy sikerült teljesen felszámolni a Savoya park melletti focipályányi területen hetekkel ezelőtt felhalmozott, Budapest legnagyobbjaként számon tartott illegális szeméttelepet.
Csakhogy lakossági bejelentés nyomán - lapunk megkeresésére - Újbuda illetékesei szerdán újra terepbejárásra kényszerültek. Ennek során pedig igazolódott: nemcsak a korábbi szeméthegyből maradt vissza jó néhány köbméternyi egy eddig a növényzet miatt láthatatlan részen, hanem attól néhány száz méteres körzetben több újabb is "keletkezett". Építési törmelék és háztartási hulladék egyaránt.
A kerület "reménytelen harcot vív a gazdátlan, külterületi részeken" - fogalmazott kérdésünkre Domonkos Csaba sajtóreferens. Tájékoztatása szerint az áldatlan állapot véglegesen csak az ingatlanegyüttes hasznosítása után rendeződhet. A takarítás hiábavalónak tűnik, mert láthatóan "rászoktak a területre". Az eredeti sittből visszamaradt mennyiség elszállításáról a kerület azonnal gondoskodik. Mivel azonban a XI. kerületi kapitányság most már a teljes körzetre kiterjesztette a nyomozást, Újbuda a takarítással megvárja a felelősök megnevezését. Ezután az ő költségükre történhet meg a teljes kitakarítás.
Népszabadság - fidesz.hu