Rendkívüli kongresszus szombaton
Várhatóan zárt ülésen vitatják meg a Fidesz szombati rendkívüli kongresszusának legfontosabb napirendi pontjait: az elnökség beszámolóját a választási eredményről és az új stratégiáról szóló pártelnöki iránymutatást. Szintén zárt ajtók mögött történik majd a bizalmi szavazás az elnök és a négy alelnök személyéről - ismertette a tanácskozás menetrendjét Szijjártó Péter.
Dátum: 2006-05-18 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:41.242187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kongresszus szombaton 10.00 órakor Pokorni Zoltán alelnök megnyitó beszédével kezdődik, ezek után valószínűleg zárt munkaértekezletet tartanak, amelyen három napirendi pontot tárgyalnak meg - mondta el Szijjártó Péter. A kongresszus több mint 1.800 küldöttje először az országos elnökség választási eredménnyel kapcsolatos beszámolóját hallgatja meg, ezt követően Orbán Viktor pártelnökről és a négy alelnökről együttesen, titkos bizalmi szavazással döntenek - tette hozzá. Mint mondta, az országos elnökségnek csak azon tagjait - Orbán Viktor pártelnököt, valamint Pokorni Zoltán, Schmitt Pál, Varga Mihály és Pelczné Gáll Ildikó alelnököket - érinti a bizalmi szavazás, akiket a kongresszus választott meg. Az országos elnökség másik két tagjáról, Kövér László választmányi elnökről és Navracsics Tibor frakcióvezetőről tehát nem döntenek a bizalmi szavazáson, bár Kövér László a későbbiekben az országos választmánynak felajánlja majd a lemondását.
A zárt ülés harmadik napirendi pontjaként Orbán Viktor tesz előterjesztést a Fidesz jövőben követendő politikai irányáról - mondta Szijjártó Péter. A szóvivő szerint a tanácskozás - amelyet a Kongresszusi Központban tartanak - várhatóan késő délutánig tart, utána sajtótájékoztatón számolnak be a döntésekről, de lehetséges, hogy a zárt ülés közben is tájékoztatják az újságírókat. Mint mondta, a kongresszust öt regionális küldöttértekezlet előzte meg az elmúlt hétvégén, ahol a küldöttek az adott régió választási eredményeit vitatták meg, két-két elnökségi tag jelenlétében.
MTI - fidesz.hu