Nepálban megnyirbálták a király hatalmát
Az uralkodót többek között megfosztják a hadsereg irányításának jogától is - erről határozott csütörtökön a tömegtüntetésekkel megdöntött királyi diktatúra után hatalmát visszanyert parlament Katmanduban.
Dátum: 2006-05-18 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:45.417373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 205 tagú törvényhozás tagjai szóban szavaztak a kérdésről. Gianendra király a múlt hónapban engedett a demokratikus ellenzék által szervezett tüntetéseknek, lemondott abszolút hatalmáról, és visszaadta a hatalmat a parlamentnek. A tüntetések résztvevői azóta szüntelen nyomást gyakorolnak a tüntetést szervező pártok képviselőiből szerveződött új kormányra, hogy vonja felelősségre a karhatalmi brutalitásért felelős egykori vezetőket.
MTI - fidesz.hu