Budaörsi végzés: a polgári oldal igaza
Precedens értékű végzést hozott ma a Pest Megyei Bíróság, helyt adva a budaörsi polgári összefogás kifogásának. Azokban az esetekben lehet fontos ez a végzés, ahol a helyi választási összefogás nem teljesen azonos a megyei választási összefogással.
Dátum: 2002-10-18 19:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:56.322588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budaörs SZDSZ-MSZP-s vezetése (Wittinghoff Tamás és Nagy György) több menetben arra tett kísérletet, hogy a polgári összefogás pártjai ne tudjanak a törvényben megengedett számú tagot delegálni a helyi választási bizottságba. Ezzel azt szerették volna megakadályozni, hogy az esetleges választási visszaélések ügyében döntő helyi választási bizottságban ne lehessenek kellő számban jelen a polgári összefogás delegáltjai. Például ez a bizottság semmisíti meg a szavazás eredményét akkor, ha olyan törvénysértést állapít meg, amely érdemben befolyásolta a választást.
Budaörsön a Fidesz, az MDF, a KPE és a Fidelitas helyi szervezetei választási szövetséget hoztak létre. Pest megyében ezzel szemben az MDF és a Fidesz-KPE-MKDSZ állított megyei listát. A polgári összefogás pártjai nem nyugodtak bele abba, hogy a helyi választási bizottság döntésével szemben a területi választási bizottság olyan határozatokat hozott, amelyek értelmében a polgári összefogás csak egy, és nem három tagot delegálhatott volna a HVB-be. Ezért a polgári összefogás helyi szervezetei jogi képviselőjük útján kifogással folyamodtak a Pest Megyei Bírósághoz.
A Pest Megyei Bíróság 2002. 10. 18-án kelt Kpk.26.970/2002/2 szám alatti végzése kimondja, hogy Budaörsön a polgári összefogás megyei jelölőszervezetei nem csak a szavazatszámláló, hanem a helyi választási bizottságba is a törvényben előírt számú személyt delegálhatják. Abba a bizottságba, amely dönt a benyújtott kifogásokról, és akár a szavazás eredményét is megsemmisítheti, ha olyan törvénysértést állapít meg, amely a választást érdemben befolyásolja.
Nagy Tamás, a helyi Fidesz-csoport elnöke örömének adott hangot amiatt, hogy Pest megyében, Budaörsön sikerült érvényt szerezni a törvényességnek.
fidesz.hu