Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky: életfogytiglan?

Tirts Tamás rossznak tartja annak a lehetőségét, hogy az 1990-ben "a véletlen és a szerencse okán, illetve az akkori képviselő-testületi szavazás kapcsán" polgármesterré választott Demszky akár élete végéig is posztján maradhasson.


Dátum: 2006-05-18 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:51.536137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tirts szerint az önkormányzati rendszer újragondolása, a közigazgatási rendszer korszerűsítése során, amire a balliberális kormányzat félszeg kísérletet tesz, el kellene gondolkozni azon, hogy a polgármesterek csak két ciklusban tölthessék be pozíciójukat.

Tirts Tamás fideszes fővárosi fővárosi képviselő az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy a 16 éve bevezetett önkormányzati rendszer számos hiányossággal terhelt.

A változtatások során azonban nem elég csupán a képviselők számának csökkentésében gondolkodni. Egyebek mellett a feladat- és hatáskörök, a finanszírozási rendszer és a régiók szerepének újragondolása mellett szükség lenne a polgármesterek választásával és az önkormányzatok ellenőrzésével összefüggő kérdéseket is megreformálni.

A fideszes politikus Demszky Gáborra utalva, rossznak tartja annak a lehetőségét, hogy az 1990-ben "a véletlen és a szerencse okán, illetve az akkori képviselő-testületi szavazás kapcsán" polgármesterré választott vezető akár élete végéig is posztján maradhasson. Tirts Tamás leszögezte: "egy igazi demokrata, egy igazi városvezető és maga a város is jobban járna, ha Demszky Gábor elgondolkozna valami más pálya folytatásán".

Törvényesen ugyan ma nincs akadálya az örökös polgármesterségnek sem, azonban a fideszes politikus szerint az önkormányzati reformlépések során célszerű lenne egyfajta időbeli limitet felállítani. A politikus azt indítványozza, hogy a következő választásokon induló polgármesterek csak két ciklusban tölthessék be pozíciójukat. Hozzátette: Demszky Gábor személye jó példája annak, hogy ha valaki "sokadszorra tölt be egy polgármesteri funkciót, könnyen megakadhat a város fejlődése, mivel a vezető és környezete nincs megújulásra kényszerítve, nem reagál az új kihívásokra. Akár azt is lehetne mondani "hogy a régi tanácsrendszer évtizedes tanácselnökeinek a stílusát folytatja Demszky Gábor" - jegyezte meg.

Tirts Tamás elhibázottnak tartja a főpolgármesteri hivatal és a városirányítás jelenlegi struktúráját, s hiányolja a versenyképességet biztosító szemléletet is. Példaként említette, hogy az önkormányzat erős területeire, például a fővárosban a turisztikára, sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítania a városvezetésnek.

A politikus megfontolásra érdemesnek tartaná azt is, hogy az első önkormányzati ciklushoz hasonlóan a képviselő-testületek válasszák meg a polgármestert. Ezáltal jobb lenne a két fél együttműködése - jegyezte meg. Szükség lenne arra is, hogy ismét külön törvény szabályozza a főváros és a kerületek speciális kapcsolatát, ami azután változott, hogy 1994-ben Demszky Gábor nyomására a fővárosi törvényt eltörölték, illetve részben beolvasztották az önkormányzati törvénybe.

Tirts Tamás különösen fontos és időszerű változást javasol az önkormányzati belső ellenőrzés terén. Mint mondta, az első önkormányzati ciklushoz hasonlóan a mindenkori ellenzék irányítása alá rendelve ismét érdemi döntési hatáskört kellene biztosítani a kötelezően létrehozandó pénzügyi ellenőrző bizottságnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek