Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pápai audiencián a lengyel kormányfő

Audiencián fogadta Kazimierz Marcinkiewicz lengyel kormányfőt csütörtökön a Vatikánban XVI. Benedek pápa, aki egy hét múlva tesz négynapos látogatást Lengyelországban.


Dátum: 2006-05-18 18:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:51.825034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Marcinkiewicz elmondása szerint a közel húsz percig tartó audiencián a pápa elsősorban közelgő lengyelországi látogatásának előkészületeiről, és a lengyel ifjúság helyzetéről érdeklődött, de szóba került Európa jövője is. "Az Európai Uniónak szüksége van Lengyelországra, a lengyeleknek pedig szükségük van az Európai Unióra" - idézte a pápát a lengyel kormányfő.

A római katolikus egyház feje május 25. és 28. között látogat elődje, II. János Pál szülőhazájába, ahol elmegy a néhai pápa szülővárosába, Wadowicébe is, és felkeresi az egykori auschwitzi koncentrációs tábort.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek