Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Moszkvának nem kell a melegparádé

A moszkvai kormányzat elutasította az orosz melegek május 27-re tervezett utcai felvonulását, arra hivatkozva, hogy a sétánykörútról csak állami ünnepeken lehet száműzni a gépjárműveket, de a szervezők fellebbeznek.


Dátum: 2006-05-18 19:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:52.120451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyikolaj Alekszejev, a melegparádé főszervezője közölte az Interfax hírügynökséggel, hogy a csütörtöki döntés önkényes, és ezért pénteken megfellebbezik az orosz fővárosi bíróságnál. A felvonulási jogot az alkotmány rögzíti, s a szóban forgó cikknek közvetlen hatálya van - mutatott rá Alekszejev, aki egyébként a nemi orientáció szerinti megkülönböztetésként értékelte a régiójogú főváros kormányának döntését. Az Európa Tanács támogatta a moszkvai melegparádé gondolatát - emlékeztetett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek