Tíz éve adták ki a szociális körlevelet
A tíz évvel ezelőtt a Magyar Katolikus Püspöki Kar által Igazságosabb és Testvériesebb Világot! címmel kiadott körlevélről tartottak ünnepi megemlékezést csütörtökön este Budapesten.
Dátum: 2006-05-18 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:53.576978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1996-ban kiadott körlevél a korábbi pápai megnyilatkozásokban rejlő értékeket aktualizálta az akkori magyarországi körülményekre - mondta Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tartott előadásában.
Emlékeztetett: a kiadványt eljuttatták az összes miniszternek és az országgyűlési képviselőnek. Rövid időn belül mintegy százezer példányt vásároltak a kiadványból az emberek.
Az emberi méltóságot, a szolidaritást és a szubszidiaritást tanította a körlevél, amely megszólította a társadalom egészét - hangsúlyozta Gyulay Endre, aki szerint a körlevelet mára ki kellene egészíteni az elmúlt tíz év újabb problémáinak ismertetésével és megoldási irányának bemutatásával.
Közölte, a pénteki tudományos konferencia "a mára szóló keresést" próbálja megfogalmazni és felkínálni a ma, a holnapot, a jövőt építőknek.
Seregély István egri érsek, a püspöki kar volt elnöke előadásában azt mondta: a körlevélben időtálló megállapítások találhatók. Az "Igazságosabb és Testvériesebb Világot!" cím változatlanul igényt képvisel a magyar és minden emberi jövő számára - tette hozzá.
Mádl Ferenc volt köztársasági elnök arról beszélt: a körlevélben foglalt helyzetkép máig az egyik leghitelesebb és legátfogóbb leírása a ,90-es évek első felében kialakult helyzetnek.
A kiadványban foglaltak több mint vízió, egy átfogó rendszer egy igazságosabb és testvériesebb világhoz, az ember és a társadalom erkölcsi és anyagi felemelkedéséhez - mondta.
A magyar társadalom helyzetével, problémáival és feladataival foglalkozó iratot a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1996. augusztus 20-án adta közre. A hetvenoldalas tanulmány négy területet vett vizsgálat alá az egyház szociális tanításának fényében: a szociális viszonyokat és az egészségügyet, a gazdasági életet, az állam és a politika viszonyát, végül a kultúrát.
MTI - fidesz.hu