Zuglóban az MSZP- és SZDSZ-képviselők megszegték esküjüket
Zuglóban már jó ideje dübörögnek a munkagépek az IKEA áruház építkezésen, zavarva az ott élők nyugalmát. A lakók úgy vélik, az épületmonstrum szomszédságában ingatlanaik értéke is csökken. Gondjukkal szeptember 19-én levélben keresték meg Dr. Kutalikné dr. Kardos Zsuzsanna polgármestert, hogy beadványukat a képviselőtestület valamennyi tagjához eljuttassa. A polgármesterasszony egy hónap elteltével ma este 18.30 órára hívta össze a testület rendkívüli ülését, hogy a lakosok kérésének eleget tegyen. Az ülésteremben mintegy száz kerületi polgár várt az önkormányzati képviselőkre, mindezek ellenére a testület SZDSZ-MSZP frakciója nem jelent meg.
Dátum: 2002-10-18 21:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:56.929581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zuglói lakosok kérése ellenére Dr. Kutalikné dr. Kardos Zsuzsanna polgármester a kerületiek szeptember 19-én átadott levelét nem jutatta el a helyi képviselőtestület tagjaihoz. Ebből következően panaszukat nem tárgyalták a testület soron következő szeptember 24-i ülésén sem. A lakosok közül többen megkeresték a Fidesz-frakció önkormányzati képviselőit, hogy elmondják az előzményeket. A XIV. kerületi Fidesz-frakció ezért október elején javaslatot tett, hogy az ügyet tűzzék napirendre. Dr. Kutalikné SZDSZ-es polgármester azonban csak ma estére a kampánycsendet néhány órával megelőzően hívta össze a testület rendkívüli ülését, ezzel tudatosan megakadályozva, hogy az írott sajtó nyilvánosságra hozza a lakók elégedetlenségét. A közel száz zuglói lakos előtt azonban az MSZP- és SZDSZ-frakció ma este nem jelent meg, így a testület határozatlanképtelen volt - informálta lapunkat Rozgonyi Zoltán, a XIV. kerületi képviselőtestület Fidesz frakciójának vezetője.
A politikus közölte: az MSZP- és SZDSZ-frakció tagjai megszegték képviselői esküjüket, és méltatlanná váltak arra, hogy a zuglói polgárok érdekeit képviseljék. Javaslatára a megjelentek kérdéseire lakossági fórum keretében a hivatal szakemberei válaszolnak. Rozgonyi Zoltán hozzáfűzte: nem hagyják, hogy az SZDSZ és MSZP önkormányzati képviselői semmibe vegyék a zuglóiak kérését. Az ügy napirendre vételét az újonnan megalakult képviselőtestület első ülésén ismételten javasolni fogják.
fidesz.hu