Rükverc: miért hátrált ki Gyurcsány?
Visszavonta a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. ellen benyújtott személyiségi jogi keresetét Gyurcsány Ferenc kormányfő, aki a lapban a Nomentana nevű fantomcégéről megjelent cikkek miatt indított eljárást. A miniszterelnök és jogi képviselője távol maradtak a tegnapi tárgyalástól.
Dátum: 2006-05-19 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:49:55.670405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beadványban tudatta a Fővárosi Bírósággal, hogy elállt a Magyar Nemzet kiadója ellen kezdeményezett személyiségi jogi pertől - jelentette be a tegnapi első, és egyben utolsó tárgyalási napon Pataki Árpád.
A bíró a kereset visszavonásáról a felperes és ügyvédje távollétében tájékoztatta a lap jogi képviselőjét, határozatában pedig húszezer forint perköltség, valamint hatezer forint kereseti illeték megfizetésére kötelezte Gyurcsány Ferencet.
A kormányfő keresetében annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy a Magyar Nemzet 2006. január 18. és január 21. között négy lapszámában megsértette jó hírnevét. Kifogásolta, hogy a cikkekben közölt "egy nem létező céggel alapozta meg a vagyonát", illetve "hatósághoz benyújtott okiratokat írt alá, szerződéseket kötött, taggyűléseken képviselte a fantomcéget" tényállítások valótlanságot tartalmaztak, illetve hamis látszatot keltettek.
A miniszterelnök beadványában nem indokolta meg, hogy miért lépett vissza a pertől. A bírósági kereset előzménye a lapunkban idén januárban megjelent cikksorozat.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu