Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túlzott Ahmadinezsád?

Eltúlzottak voltak az iráni nukleáris áttörésről szóló bejelentések bécsi diplomaták szerint, mert a Teherán által dúsított uránium olyan uránvegyület volt, amelyet Irán Kínától vásárolt.


Dátum: 2006-05-19 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:04.053424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök még áprilisban bejelentette, hogy Irán "csatlakozott a nukleáris klubhoz" azzal, hogy olyan szinten dúsított urániumot, amely megfelelő az atomerőművek igényeinek. Egyúttal leszögezte, hogy ez az iráni tudósok műszaki képzettségének köszönhető.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) később megerősítette az iráni urándúsítás tényét, de a szervezet munkáját ismerő diplomaták szerint a dúsított urán (urán-hexafluorid, UF6), amelyet Irán dúsított, majdnem bizonyosan kínai volt és nem iráni. A szóban forgó uránt Irán még 1991-ben vásárolta Kínától, egy évvel azelőtt, hogy Peking csatlakozott az atomsorompó-egyezményhez.

A diplomaták szerint Irán nehezen lett volna képes jó minőségű urán-hexafluoridot előállítani. Tavaly szeptemberben még olyan gyenge minőséget produkáltak, hogy annak felhasználása minden bizonnyal tönkre tette volna a centrifugákat. Éppen ezért használták fel a kínai anyagot, hogy felgyorsítsák a folyamatot, és Ahmadinezsád haladéktalanul bejelenthesse a világnak: Irán uránt dúsított.

"Az iráni nukleáris program nem jelent világos és azonnali veszélyt. Nem olyan előrehaladott, mint azt egyes országok gondolják" - mondta egy magát megnevezni nem kívánó bécsi diplomata.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek