Öngyilkosságba menekülnek?
Négy fogoly öngyilkosságot kísérelt meg a guantánamói börtöntáborban - közölte Robert Duran, az amerikai haditengerészeti támaszponton működtetett intézmény szóvivője.
Dátum: 2006-05-19 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:04.692864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Három őrizetes titokban felhalmozott gyógyszerekkel adagolta túl magát, a negyedik arra tett kísérletet csütörtökön, hogy felakassza magát.
A gyógyszerrel túladagolt foglyokat aktív szénnel kezelik, közülük kettőt még egészségügyi megfigyelés alatt tartanak. A negyedik rabnak sem sikerült az öngyilkosság, de a foglyok közül többen megtámadták az őröket, akik a rabok közé rohanva akadályozták meg az önakasztást. Az őrök legyűrték a használati és berendezési tárgyakból összetákolt fegyverekkel rájuk törő foglyok ellenállását.
Duran azt mondta, fogalma sincs, hogy a foglyok miért akartak öngyilkosok lenni.
A Kuba szigetén működtetett börtöntáborban mintegy 500, túlnyomórészt Afganisztánban vagy Pakisztánban elfogott, fanatikus muzulmán tálibnak vagy terroristagyanúsnak tekintett személyt tartanak fogva. A foglyok többségét vádemelés nélkül tartják a támaszponton, némelyiküket több mint három éve.
A 2002 januárja óta működő börtön bezárását követelve egyre több nemzetközi felhívás hangzik el. Washingtont saját szövetségesei is bírálják a börtön fenntartása miatt, ahol sajtóértesülések szerint kínzások és különböző emberi jogsértések történtek.
MTI - fidesz.hu