Demján Sándor újra a VOSZ ügyvezető elnöke
Ismét Demján Sándort választotta ügyvezető elnöknek a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) tisztújító küldöttgyűlése pénteken Budapesten.
Dátum: 2006-05-19 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:08.756534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szervezet soros elnöki posztját Róz József, a Gazdasági Főiskola tanszékvezetője, az ellenőrző bizottság elnöki posztját ismét Bartha Ferenc tölti be. A küldöttgyűlés határozott arról is, hogy az eddigi 3 év helyett öt évre választja meg a tisztségviselőket, ennek értelmében módosították a VOSZ alapszabályát. A VOSZ érdekkörébe 40 ezer vállalkozás tartozik, a versenyszféra munkavállalóinak fele ezeknél a cégeknél dolgozik. Az általuk képviselt cégek hozzájárulása a nemzeti össztermékhez több mint 66 százalék.
MTI - fidesz.hu