Palesztin belvillongás
Újabb harcok törtek péntek hajnalban Gázavárosban a Fatah és a Hamász palesztin mozgalmak között - jelentették szemtanúk.
Dátum: 2006-05-19 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:09.719285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fegyverropogást az egész városban lehetett hallani - közölték a helybeliek. A Fatahhoz hű palesztin rendőrséget rádión utasították, hogy verje vissza a Hamász radikális szervezet bármilyen támadását. Az ellenségeskedések nem sokkal éjfél után kezdődtek a palesztin parlament épületével szemben. Az első jelentések szerint ketten megsebesültek. A két palesztin mozgalom közötti feszültséget főként az okozza, hogy a kormányra került Hamász saját biztonsági erőit igyekszik Gázába telepíteni, ami kihívást jelent Mahmúd Abbász palesztin elnök rendőrségével szemben. Abbász egyben a Fatah vezetője is.
MTI - fidesz.hu