Észak-Korea ismét Japánt rémisztgeti
Észak-Korea egy ballisztikus rakéta indítására készül - számoltak be értesüléseiről pénteken japán tömegtájékoztatási eszközök.
Dátum: 2006-05-19 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:10.594766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Feltehetően a nagy ható távolságú Taepodong típusú eszközről van szó, amely 1998-ban már sokkolta a japán közvéleményt, mert egyik példánya a szigetország fölött átrepülve csapódott a Csendes-óceánba. Az NHK közszolgálati televízió és a Kyodo hírügynökség jelentése szerint az egyik észak-koreai rakétaindító-állás környékén az utóbbi időben szokatlan aktív tevékenység volt tapasztalható. Japán egyébként az 1998-as esetből tanulva az Egyesült Államok segítségével igyekszik kiépíteni rakétaelhárító rendszerét, mert nyolc éve Phenjan bebizonyította: hordozóeszközeivel képes elérni a szigetország területét.
MTI - fidesz.hu