Búzapiac: jövőre problémák várhatóak
A következő betakarítási idényben szűkössé válhat a búzaellátás egyebek mellett a közép-kelet-európai nagy árvizek, a Fekete-tenger térségében tapasztalt kemény tél, és a heves franciaországi esőzések miatt - írta pénteken közzétett elemzésében a francia Strategie Grains.
Dátum: 2006-05-19 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:15.105146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország egyike a legsúlyosabban érintett országoknak. A francia piaci elemző cég 2 millió tonnával lefelé módosította az Európai Unió várható gabonatermését a következő betakarítási idényben, 265 millió tonnára, ami 3 százalékkal több a tavalyinál. A búzatermést 1,5 millió tonnával módosították lefelé, 118,8 millió tonnára, ez is 3 százalékkal, azaz nagyjából négy millió tonnával haladja meg a 2005. évit. Eközben az egész világ búzatermése is várhatóan 20 millió tonnával kisebb lesz a 2005/2006 idény betakarításánál, becslések szerint 600 millió tonna. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) például azt jósolta, hogy az Egyesült Államokban is csökken a termelés, s a globális készletek 25 évi mélypontra eshetnek.
MTI - fidesz.hu