A spanyolok nem bírnak a menekültáradattal
Az Európai Unió (EU) segítségét kéri Spanyolország a Kanári-szigeteket sújtó menekültáradat kezeléséhez - jelentette be pénteken Madridban María Teresa Fernández de la Vega kormányfőhelyettes.
Dátum: 2006-05-19 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:17.840760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány hajókat és repülőgépeket kér az EU-tól a szigetcsoport partvidékének ellenőrzéséhez, és kezdeményezi, hogy utazzanak uniós szakértők az országba. A politikus asszony a jövő héten Brüsszelben tolmácsolja a kormány kérését. A brüsszeli segítségkéréssel párhuzamosan Spanyolország diplomáciai offenzívát indít több afrikai országban. Ennek keretében diplomatákat küld a menekültek származási országaiba, hogy folytassanak tárgyalásokat, többek között toloncegyezményekről. Csütörtökön minden eddiginél nagyobb menekültroham érte a Kanári-szigeteket: 24 óra alatt kilenc hajó kötött ki a partjainál, összesen mintegy 650 afrikai menekülttel. Egy tizedik hajót pénteken füleltek le Tenerife mellett, 85 utassal.
MTI - fidesz.hu