Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fiatalokkal fizettetik meg a hibákat

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáért a fiataloknak kell fizetniük, a többi között az utólagos képzési hozzájárulásnak nevezett, halasztott tandíj formájában - mondta az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke pénteken az MTI-nek.


Dátum: 2006-05-19 20:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:18.814395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rétvári Bence, a KDNP ifjúsági társszervezetének elnöke azzal összefüggésben beszélt erről, hogy Stark Antal, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára szerdán azt közölte: a tárca megfontolandónak tartja az úgynevezett utólagos képzési hozzájárulás bevezetését. Ennek lényege, hogy amikor a volt hallgatók jövedelme elér egy bizonyos szintet, a képzési költségeiket elkezdenék visszatéríteni. Az IKSZ elnöke szerint egyértelmű, hogy ez halasztott, utólagos tandíj, mert a képzésért kell fizetni, még akkor is, ha csak utólag kell a törlesztést megkezdeni, úgy, ahogy például a diákhitelnél. "Ez egy rossz szemlélet, (...) ez egy banki szemlélet" - jelentette ki.

Felhívta a figyelmet arra: a fiatalok nem azért akarnak orvosok lenni, hogy pénzt keressenek, hanem hogy gyógyítsanak; ezzel pedig társadalmi szükségletet elégítenek ki. Ezért, mint mondta, az államnak a banki szemlélet helyett társadalmi szemlélettel kellene az oktatással foglalkoznia. "Itt látható, hogy az elhibázott gazdaságpolitika után az állam adóssága az emberek adósságává válik" - mondta az IKSZ elnöke.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek