Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Venezuela: F-16-osok helyett orosz gépek?

Venezuela orosz harci repülőgépek beszerzéséről szeretne tárgyalni Moszkvával, miután az Egyesült Államok a továbbiakban nem ad alkatrészeket az ország légierejében szolgáló amerikai gyártmányú F-16-osokhoz.


Dátum: 2006-05-19 20:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:19.475006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Washington fegyvereladási embargó alá vonta a héten a dél-amerikai országot, amellyel súlyos politikai vitái vannak. Venezuela moszkvai nagykövete pénteken bejelentette, hogy Hugo Chávez elnök a következő hónapokban Oroszországba készül. Az elnök Moszkvába szeretne látogatni. A választ várjuk az orosz féltől - mondta a nagykövet. Venezuelai pilóták már korábban kipróbálták az orosz Szu-27-es és Szu-30-as vadászgépeket. Egyszerűen beléjük szerettek - mondta el a diplomata.

Ha a repülőgép-vásárlási üzlet létrejön, az rövid időn belül a harmadik nagyobb orosz-venezuelai fegyvereladási üzlethez vezet. Caracas 100 ezer Kalasnyikov típusú géppisztolyt vesz, és a múlt hónapban jelentette be a hadsereg egyik parancsnoka, hogy három tucatnyi orosz harci helikopter megvásárlását tervezik. A Venezuelában jelenleg használt amerikai vadászgépek sorsáról még nem döntöttek, de az ország alelnöke szerint annak adják el őket, akinek akarják. Az amerikai külügyminisztérium viszont figyelmeztetett, hogy a vásárlási szerződés kikötései miatt Venezuela csak amerikai engedéllyel adhatja tovább a gépeket, s az illetékesek szerint egy ilyen engedély kiadásának igen kicsi valószínűsége. A venezuelai alelnök erre válaszul kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak sincs joga megtagadni az alkatrészek eladását, mivel szerződés és megállapodás van róluk.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek