Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pokolnak kapui megnyittatnak?

Tizenöt megkínzott, összekötözött kezű és agyonlőtt ember holttestére bukkant az iraki rendőrség szombaton a fővárostól 55 kilométerrel délre fekvő Muszajib város mellett egy mezőn, illetve négy holttestre Bagdadban - közölte az iraki védelmi minisztérium.


Dátum: 2006-05-20 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:23.334411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iraki síiták és a szunniták közötti ellenségeskedés elmérgesedésével párhuzamosan egyre több olyan terrorcselekmény történik az országban, amelyben általában rendőregyenruhás gonosztevők elrabolnak embereket, megkínozzák, majd kivégzik őket.

Az iraki szunnita közösség azzal vádolja Baján Báker Szulág belügyminisztert, hogy eltitkolja a közvélemény elől a síita halálosztagok és milíciák vérengzésének áldozatul esők valódi számát.

Az iraki parlament közép-európai idő szerint kilenc órakor ül össze, hogy beiktassa a Szaddám Huszein diktátor megdöntése óta első, teljesen alkotmányos kormányt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek