Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A felkelő nap visszavág?

Nem csak Japánt, hanem az Egyesült Államokat is aggasztják azok a szigetországban lábra kapott hírek, hogy Észak-Korea újabb ballisztikus rakéta indítására készül.


Dátum: 2006-05-20 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:24.682629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sean McCormack külügyminisztériumi szóvivő pénteken Washingtonban kijelentette: ha Phenjan valóban végrehajtja a rakétakilövést, az jelentősen fokozhatja a nemzetközi légkör feszültségét.

Japánban először az NHK közszolgálati televízió és a Kyodo hírügynökség tett említést a lehetséges rakétaindításról. Értesüléseiket később a szigetország vezetése is megerősítette.

A feltételezést műholdas felvételekre alapozzák. Az űrből készült fotók tanúsága szerint az utóbbi időben az egyik észak-koreai rakétaindító-állomásnál szokatlanul aktív tevékenység vette kezdetét. Szakemberek szerint a Taepodong-2 típusú hordozóeszköz hatótávolsága 3500 és 6 ezer kilométer között lehet, és így csendes-óceáni amerikai területeket is elérhet.

A japán közvéleményt 1998-ban sokkolta az, hogy a Taepodong-1 észak-koreai ballisztikus rakéta a szigetország fölött átrepülve csapódott a Csendes-óceánba. Az akkori esetből tanulva Japán az Egyesült Államok segítségével igyekszik kiépíteni saját rakétaelhárító rendszerét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek