Áder János és Katona Kálmán az önkormányzati választásokról
Az önkormányzati választásokat az MSZP nyerte, de a közgyűlésekbe jutott Fidesz-jelöltek a négy évvel ezelőttihez képest több szavazatot kaptak. Ez Áder János, a Fidesz ügyvezető alelnöke vasárnap éjszakai budapesti sajtótájékoztatóján hangzott el.
Dátum: 2002-10-21 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:50:00.510920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus gratulált a megválasztott polgármestereknek és önkormányzati képviselőknek. Kijelentette, hogy a választások jórészt visszaigazolták az előzetes közvélemény-kutatásokat.
Rámutatott arra, hogy 1994 óta - amióta az önkormányzati választások egyfordulósak - mindig ugyanaz a tendencia érvényesül: a tavaszi parlamenti választásokon győztes párt nyeri a helyhatósági választásokat is.
Áder János közölte, hogy most a szocialisták visszanyerték azokat a közgyűlési pozícióikat, amelyeket 1998-ban elvesztettek.
- Ez annak ellenére történt így, hogy az eddigi adatok szerint a Fidesz több szavazatot kapott most, mint amennyivel négy évvel ezelőtt a közgyűlésekben nyert - jegyezte meg.
Katona Kálmán, a Fidesz-MDF-MKDSZ fővárosi listavezetője a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, több idő kell ahhoz, hogy a fideszes politikusok elfogadtassák a budapestiekkel, mennyire fontos számukra a főváros.
Mint mondta, a polgári összefogás nem úgy szerepelt, ahogy azt szerették volna. Hozzátette azonban, hogy az összefogás eredményei a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest nem romlottak.
Hangsúlyozta, erős frakciójuk lesz a Fővárosi Közgyűlésben, ahol szavai szerint minden olyan indítványt támogatnak majd, amely a budapestiek érdekében születik.
A politikus a sajtótájékoztatón gratulált Demszky Gábornak (SZDSZ) újabb győzelméhez, csakúgy, mint minden kerületi győztes polgármesternek.
MTI - fidesz.hu