Tanácskozik a Fidesz XX. kongresszusa
Zárt ülésen folytatódott szombaton délelőtt a Fidesz XX., rendkívüli kongresszusa, amelyen elsőként az országos elnökség választási eredménnyel kapcsolatos értékelését vitatják meg a küldöttek, majd bizalmi szavazásra és a Fidesz jövőbeni stratégiájának ismertetésére került sor, délután pedig Navracsics Tibor frakcióvezető beszédével zárul majd a tanácskozás.
Dátum: 2006-05-20 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=56850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:50:25.705902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választási eredménnyel kapcsolatos előterjesztést Orbán Viktor pártelnök mondja el, majd megyénként két-két küldött szólhat hozzá öt perces időkeretben. A vita közepén és végén a pártelnök válaszol.
Ezt követően 14.30 körül kerül sor az együttes, titkos bizalmi szavazásra, amelyet országos elnökség kért maga ellen. Az országos elnökség Orbán Viktor pártelnökből, a négy alelnökből - Pokorni Zoltán, Schmitt Pál, Varga Mihály, Pelczné Gáll Ildikó - valamint Kövér László országos választmányi elnökből és Navracsics Tibor frakcióvezetőből áll, de a bizalmi szavazás csak azokat érinti - az elnököt és az alelnököket - akiket a kongresszus választott meg. Az elnökség kétharmados támogatást kér a kongresszustól, így az 1751 küldöttből legalább 1168-nak az országos elnökség támogatását kell aláhúznia a szavazólapon.
Ha a küldöttek a megfelelő számban biztosítják bizalmunkról a vezetést, akkor a harmadik napirendi pontként a "Szövetség országgyűlési választások után stratégiájáról" Orbán Viktor tart előterjesztést.
Az ülés Navracsics Tibor zárszavával ér majd véget, várhatóan 15.00.-16.00. óra körül.
fidesz.hu